Történet

„Egy hazát sokféleképpen lehet és kell szolgálni,
mert annak sok mesterségre van szüksége.”
(Bessenyei György)

Iskolánk patinás épülete régmúlt időkre tekinthet vissza. Több, mint 130 éves fennállása alatt falai között számos iskolatípus váltotta egymást,vagy osztozott tantermein.
Az 1885-ben épült iskola története nem sokkal a városegyesítés (1873)után indult. Akkor, amikor a főváros még tíz közigazgatási kerületből állt, és a „Külső Váczi út 21” a régi, nagy VI. kerületben a Terézvároshoz tartozott,
amelynek külső fele a Nyugati pályaudvartól Újpest határáig terjedt.
Az épületet körülölelő utcák nevei – Lőportár utca, Angyalföldi út, Taksony utca, Váci út – 130 éve változatlanok.
Az országban és így Budapesten is a közoktatás a XIX. század utolsó harmadában indult rohamos fejlődésnek. A széleskörű népoktatás igénye és szükségessége hozta magával a nagyarányú iskolaépítést. A tanintézetek száma évről-évre nőtt.

A főváros a községi elemi iskolák számát 1873-tól 1910-ig 55-ről 160-ra emelte. Az elemi iskolák mellett különböző más iskolatípusok szervezése is nagy lendületet vett. Sorra alakultak az alsó fokú ipari ismereteket nyújtó ipari és az ugyanilyen szintű kereskedő tanonciskolák. 1870-ben nyílt meg az első polgári iskola, és a millennium évében már 27 ilyen iskolában folyt a tanítás. A VI. kerület Külső-Váczi út 21. szám alatt álló, akkor még kétszintes, egy emeletes épületet Budapest Székesfőváros Tanácsa határozatára és költségén elemi oktatás céljára építették fel. A terveket a Főváros Mérnöki Hivatala 1883-ban rendelte meg. 1884 márciusában az elkészült tervdokumentációt Incze György és Máltás Hugó a Mérnöki Hivatal tisztviselői
írták alá. Az építész Schomann Antal volt. Az 18 tantermes új iskolába Hajnal Adolf igazgató irányításával költözött
be a 16 fős tantestület a Külső Váczi út túlsó oldaláról, a VI. kerület lipótvárosi részéről, ahol már 1873 óta működött a Külső-Váczi úti Községi Elemi Népiskola.

Az új iskolában 1885. szeptember 1-jén tartották a tanévnyitó nevelőtestületi értekezletet. A jegyzőkönyv tanúsága szerint az épület már a beköltözés pillanatában kicsinek bizonyult. Az 1885/86-os tanévre 853 kisdiák iratkozott be. Az első és második osztályosok száma kétszeresen meghaladta a népiskolai oktatásról szóló 1868. évi XXXVIII. törvényben meghatározott maximális osztálylétszámot, a nyolcvan főt.
Hajnal igazgató úr így mindkét évfolyamon mind a „fi ” mind pedig a „leány” osztályokban a és b osztályokat szervezett. Az osztálytermek száma tehát már az első tanévben sem elégítette ki az igényeket, és ezért az első két osztály számára el kellett rendelni a délelőtti és délutáni váltakozó tanítást. A hatosztályos elemi iskolában 1885. szeptember 14-én volt
az első tanítási nap. Az épületben a „fi ” és „leány” osztályokat egymástól szigorúan elkülönítve helyezték el. A déli oldal földszintjét és emeletét a leányok, az északi részt pedig a fiúk foglalták el. A fiú és leány tanulók az épület északi és déli oldalán lévő két kapun külön érkeztek és távoztak. Ugyancsak az északi oldalon, egy földszinti teremben volt fenntartva hely a könyvek és taneszközök részére, valamint a tantestület számára.
A hatosztályos elemi iskola mellett működött esti ismétlő iskola és felnőttoktatás is tanfolyamok keretében a környék gyárainak idegen nyelvű alkalmazottai számára, a magyar nyelv jobb elsajátítása érdekében.
A következő tanév októberében egy újabb intézménnyel osztotta meg otthonát az elemi iskola. 1886-ban kezdte meg működését a „Budapest-Külső Váczi úti Alsófokú Ipariskola 4 osztállyal: egy előkészítő, egy-egy I., II. és III. osztállyal, 322 beiratkozott tanulóval, ugyancsak Hajnal Adolf igazgatásával. A megnyitás „…csendes, de ünnepélyes volt, a felvett
tanulók és a kerületbeli gyárak tulajdonosainak illetve képviselőik jelenlétében” – írja a korabeli tantestületi jegyzőkönyv. Hatvanféle mesterséget tanultak az idejáró tanoncok, heti óraszámuk mind a három évfolyamon
8 volt. A tanítás általában vasárnap délelőtt 8-tól 12-ig (rajz), hétköznapokon pedig este, munkaidő után, heti két alkalommal 6-tól 8-ig folyt. Az iskola kapcsolata a gyárakkal gyümölcsözőnek bizonyult, közadakozásból szépen fejlődött a szertárak állománya. A kétféle intézmény Fővárosi Községi Elemi és Iparostanonc-Iskola néven 1917 ig működött, amikor az épületben megszűnt az iparostanonc képzés.
A kétféle iskolatípusba olyan nagy számban jártak a tanulók, hogy a helyhiányt már nem lehetett csak délelőtti és délutáni váltakozó tanítással megoldani. 1890 februárjában – alig öt évvel az iskola felépítése után – emeletráépítéssel kívánta a főváros enyhíteni a tanteremhiányt.
A második emelet ráépítésének terveit ezúttal is a Mérnöki Hivatal készíttette el. A terveket Schwendtner József 1891 májusában írta alá. Ekkor került sor az iskola bekerítésére is.

Az 1900-as évek elején a régi nagy VI. kerület külső felében csak az Üteg utcában volt polgári leányiskola. Ide az 1918/19-es tanévben annyi tanuló iratkozott be, hogy az iskolaépületben már nem volt elég hely a számukra, ezért néhány osztályt a Váci út 21. alatti elemi iskolában helyeztek el.

A következő tanévben megnyílt a IV. osztály és ezzel egy időben, 1919. szeptember 1-jén a Székesfőváros Tanácsának 106.938/1919 sz. rendeletével önálló iskolává szervezték Váczi úti Polgári Leányiskola néven.
Igazgatója Marthosi Mórócz Sándor lett. A beiratkozott tanulók létszáma évről-évre emelkedett. „Gyarapodásunknak az a magyarázata, hogy főútvonalon és Budapest külterületén vagyunk, ahová a város szívéből, belsejéből költöznek a mi gyerekeink szülei, mert a külterületen olcsóbb lakást kapnak… Tanulóink nehéz körülmények között élő szülők gyermekei, ami meglátszik a szegényebb öltözékükön, a taneszközök és tankönyvek hiányán, az előmenetel mértékén” – vallotta az igazgató. A polgári iskola mellett az iskolatípussal kapcsolatos női ipari (kézműves) tanfolyamokat is tartottak az épületben. 1925-től pedig újabb intézménnyel kellett megosztaniuk az amúgy is szűkös helyet.

Akkor létesült a Budapest Székesfővárosi VI. kerületi Váci úti Községi Leány Iparos-tanonciskola, amely mint általános és nőiszabó leány iparostanonc-iskola működött az épületben 1933-ig. 1947-ben megszűnt a polgári leányiskola, és az épületbe helyezték a Községi Ipari Leányiskola és Női Ipariskolát, amely 1949-től a 3. számú Állami Ipari Leányközépiskola elnevezést kapta. Ez az oktatási forma 1952-ig állt fenn. Közben, 1950-ben újabb intézmény kapott helyet a Váci út 21. szám alatt. Az országos hírű és nagy múltú Bánki Donát Gépipari Technikum épületgépészeti tagozata költözött az épület falai közé, és mint önálló iskola folytatta működését mindaddig, amíg át nem adta helyét közvetlen elődünknek, a gimnáziumnak. A technikum működése idején korszerűsítették a fűtést. Az egyedi kályhafűtésről áttértek a kazánházas központi fűtésre. Ekkor építették fel az épülethez csatolt kétszintes műhelyépületet is.
1955-ben került sor iskolánkban gimnázium létesítésére. Szervezésével Budapest Főváros Tanácsa VB. X. Oktatási Osztálya 1955. augusztus 1-i hatállyal bízta meg Gábor Béla igazgatót – az akkor megszüntetett Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola tanszékvezető tanárát. A Váci út 21. sz. épületben akkor működő Épületgépészeti Technikum 4 osztályterem,
valamint 1 irodahelyiség átadásával adott helyet az új intézménynek.
1955. szeptember 1-jén 162 tanulóval, két I. és két II. osztályban indult meg az oktatás humán és reál tagozatokon a XIII. kerületi Általános Fiúgimnáziumban. Az I. osztályosokat a kerületi Berzsenyi Dániel Általános Gimnázium iskolázta be, a II. osztályokat ugyancsak ez az intézmény adta át. Az első hetekben sűrűn váltogatták egymást az iskola vezetői, mígnem
október 1-jén dr. Bencédy Józsefet, a budapesti Pedagógiai Főiskola volt adjunktusát nevezték ki igazgatónak. Az igazgatóhelyettesi teendők ellátásával Müller Pált, a budapesti Pedagógiai Főiskola Levelező Osztályának volt csoportvezetőjét bízták meg. A tanári kar tagjai a XIII. kerület iskoláiból, elsősorban a Berzsenyi Dániel Gimnáziumból jöttek. Költségvetés hiányában gazdaságilag az iskola a Berzsenyi Dániel Gimnáziumhoz tartozott, közös gondnoksággal. Az iskola felszerelése induláskor csupán két osztály teljes felszereléséből és az Épületgépészeti Technikumtól kölcsönzött további két osztály berendezéséből állt. A tanév folyamán a Pedagógiai Főiskola könyvtárából marxista-leninista irodalmat, a Berzsenyi Dániel Gimnázium földrajz szertárából 16 db térképet és 1 db földgömböt, míg a megszüntetett Iparművészeti Főiskolától tornaeszközöket kapott. Továbbá alkalom adódott 31200 Ft értékben könyveket és különféle szemléltető eszközöket vásárolni.
Az 1955/56-os tanév végével az Épületgépészeti Technikum teljes egészében átadta az épületet a gimnáziumnak. Ezzel lehetőség nyílt az iskola teljes kifejlesztésére, előadótermek és szertárak létesítésére. Ennek megvalósítása már 1958-tól dr. Bíró Sándor igazgatása alatt történt. Ebben az időben az intézmény bútorzata, felszerelése, szertári állománya és könyvtára jelentős leltári átvételekkel gazdagodott. A Közétkeztetési Technikum diákotthonából, az Épületgépészeti Technikumtól, az Ybl Miklós Építőipari Technikumtól bútorokat, az V. kerületi Reáltanoda utcai Közgazdasági Technikumtól szertári eszközöket és könyveket, a III. kerületi Korvin Ottó téri Leánygimnáziumtól zongorát kapott az iskola, a XIII. kerületi Tanács pedig a Községfejlesztési alapból 55000 Ft-ot biztosított szertári beszerzésekre.

1956. szeptember 27-én az OM.853-826/2/1956. VI. számú utasításával iskolánk felvette a múlt század nagy matematikusának, Bolyai Jánosnak a nevét, és lett Bolyai János Általános Gimnázium.
Az épülethez csatolt műhelyépület lehetőséget teremtett a politechnikai oktatás gyakorlati részének kialakításához. Így kerülhetett sor az 1956/57-es tanév elején Kútvölgyi Ferenc kerületi általános felügyelő segítségével a gyakorlati politechnikai oktatás megszervezésére. A kerületi üzemek szerszámokat és gépeket adtak az iskola tanműhelyének. 1956. október 1-jén fa-, fém- és gépkocsi szerelő műhelyekben indulhatott meg a gyakorlati foglalkozás a reál osztályok számára, kötelezően heti 2 órában. Műhelyfőnöknek Kovács Lóránt matematika-fizika szakos tanárt nevezték ki, aki korábban a Pedagógiai Főiskolán Öveges József professzor tanársegédje volt. 1958-ra felmenő rendszerben kialakult a négy évfolyam, és sor került az első gimnáziumi érettségire. Pezsgő iskolai életről számol be a korabeli hírforrás: „Az iskolarádió műszaki kiépítése megtörtént. Hangszigetelt bemondó helyiséget létesítettünk. Üzembe helyeztük az iskolarádió céljára összeépített 6 csatornás keverő berendezést, a magnetofont, és a 6 hullámsávos világvevő rádiónkat, továbbá a 100 wattos erősítő berendezést. Az iskolai helyiségek hangszóró hálózata teljesnek mondható. Elkészült a hálózatot vezérlő kapcsoló berendezés is. Kísérleti műsorok indultak hetente egyszer 15 perces időtartammal.”
Ennek az időszaknak köszönhető mai könyvtártunk megalapozása is. Nagyarányú fejlesztésre, rendezésre került sor. Megtörtént az alapleltár felvétele, elkészültek a katalógus cédulák, felépült a szakrendszer.
Az iskola fejlesztése mellett az átszervezések és a profilváltások is folytatódtak.

Az 1959/60-as tanévben indult meg két első osztályban a heti 5 órás gyakorlati foglalkozás, és ezzel kezdetét vette az 5+1-es
képzés a fémipari, a faipari és a gépkocsi szerelési szakmákban. (Az iskola faműhelyében, a gyakorlati foglalkozások keretében készítették a Bolyai Gimnázium növendékei például a margitszigeti Szabadtéri Színpad 1200 székének fa alkatrészeit).
1960 szeptemberében már az első szakközépiskolai osztály indításának is megteremtődtek a feltételei. Ennek az első szakközépiskolai I/d osztálynak az osztályfőnöke Kovács Gyula lett. Az 1964-ben érettségizett osztály már szakközépiskolai érettségi oklevelet kapott, melyet a vizsgabizottság „…géplakatos szakmában (szakmaszám 313) szakmunkássá nyilvánítja,” szöveggel egészített ki. Az iskola neve ekkor már Bolyai János Gimnázium és Ipari Szakközépiskola volt.

A következő, 1964/65-ös tanévben, már mind a három első osztály szakközépiskolai beiskolázású volt. Az I. a és I. c osztályok a 621. számú elektronikus orvosi műszerész, az I. b osztály a 635. számú elektronikai műszerész képzésben részesült. Nem volt könnyű helyzetben az iskola. Ötféle tantervvel dolgoztak, kifutóban voltak a gimnáziumi és géplakatos osztályok, élt még az 5+1-es oktatási forma és kialakulóban volt az elektronikai szakközépiskolai oktatás.
Közben, 1964-től már megint nem egyedüli lakói voltunk az épületnek.
Ebben az időben hozták létre a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolát a VIII. kerület Népszínház u. 8. szám alatt. Az addig ott működött technikum nappali tagozata fokozatosan megszűnt, az esti tagozat pedig önállósult, és a volt igazgató, Szabó Albert vezetésével iskolánkba költözött. A Dolgozók Bánki Donát Gépipari Technikum működtetett itt esti iskolát, levelező tagozatot és különféle tanfolyamokat a felnőtt oktatás keretében.
Intézményünk 1965 szeptemberétől Nagy Endre igazgatásával folytatta munkáját. A rövid életű, felmenő rendszerű 621. számú elektronikus orvosi műszerészképzést felváltotta a 635. számú elektronikai műszerészképzés Így, mire 1967-ben az utolsó gimnáziumi osztály is leérettségizett, az iskola neve és típusa is megváltozott. A középfokú képzési célú Bolyai János
Elektronikai Szakközépiskola a végzősöknek érettségi bizonyítványt és elektronikai műszerész szakmunkás bizonyítványt adott.
Azonban hamarosan ismét profilváltás következett. Az 1969/70-es tanévben felmenő rendszerben, az első évfolyamon indult meg a híradásipari szakmacsoporton belül a híradástechnikai ágazaton a képzés. Ez újabb névváltoztatást hozott magával. Mire először érettségiztek a középfokú híradásipari végzettségűek, az iskola neve Bolyai János Híradástechnikai Szakközépiskola Híradásipari Ágazatra módosult.

 

Ekkor, 1973–74-ben két éven keresztül nem volt kötelező érettségi vizsgát tenni a tanulóknak. Nálunk senki nem élt ezzel a lehetőséggel, és minden végzősünk vállalta a megmérettetést. Ez alatt a két év alatt nem kaptak szakmunkás végzettséget tanulóink. 1974-ben, az akkori szakfelügyelet a nagyfokú elégedetlenség hatására felülvizsgálta az iskolai szakképzést. Nem kevés érdeme volt iskolánknak abban, hogy a szakfelügyelet megváltoztatta a korábbi döntést, és ezt az oktatási formát
alkalmasnak találta az érettségi bizonyítvány mellett a szakmunkás bizonyítvány megszerzésére is.
Még a 60-as évek végén jelentős esemény volt, hogy iskolánkban az elsők között vezettük be a műhelyfoglalkozásokon a szakmai oktatás keretébe illeszkedő termelőmunkát, a bérmunkák vállalását. Az első teljesített megrendelés 1000 db akkumulátortöltő elkészítése volt az Egyesült Izzó megbízásából. A munka sikerét bizonyítja, hogy ezt követően különböző vállalatoktól számos megrendelés érkezett. A bolyais diákok keze munkája nemcsak a hazai piacra került, de exportra is került. Ilyen volt például a moszkvai olimpia sporteseményein működő fénnyel író eredményjelző betűmező. Iskolánk 1973-tól ismét egyedüli birtokosává vált az épületnek, mert a dolgozók esti iskolája elköltözött, és a Váci út 107. szám alatt folytatta munkáját. Levelező tagozatukat pedig átvette a Bolyai. A tagozat vezetésével Nagy Endre igazgató távozása után (aki a XIII. kerületi Tanács Művelődési Osztályának vezetője lett), az új igazgató, Johancsik Tiborné 1976-ban Posch István műszaki igazgatóhelyettest bízta meg.
Az 1970-es évek elejétől kezdve állandó téma volt az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgarendszer és a középiskolai érettségi egymáshoz való közelítése. Ennek egyik állomása volt az úgynevezett „K csoportos” érettségi, amely összevont érettségi és felvételi vizsgát jelentett. 1974-től 1990-ig volt lehetőség arra iskolánkban, hogy a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki
Főiskola kiküldött képviselőivel bővített vizsgabizottság előtt tehették le az érettségi vizsgájukat a jelöltek. Ez a megméretés egyben a felvételi vizsgát is jelentette a szakirányban továbbtanuló tanulóinknak.
A 80-as években tovább követték egymást a változások. Felmenő rendszerben 1982-ben érettségizett először az az évfolyam, amelyben középfokú híradásipari végzettséget, ezen belül két osztályban elektronikai műszerész, egy osztályban pedig elektroműszerész képesítést kaptak a végzősök szakmunkásképzési célú oktatási formában.
Iskolánkban 1985-ben – országos viszonylatban is az elsők között – indult meg a 4+1-es képzési forma. Ennek megvalósulása Johancsik Tiborné nyugdíjba vonulása után, már dr. Szenes György igazgatása alatt történt.
A 4+1-es rendszerű, szakmunkásképzési célú szakközépiskolánkban 1990-től az, aki technikusi képesítést kívánt szerezni, az érettségi letétele után, további egy év alatt, ipari elektronikai technikus lehetett. A változások hatására 1991-től intézményünk a Bolyai János Elektronikai Szakközépiskola nevet vette fel. A képzések változásának gyorsaságát jól tükrözi, hogy 1994-ben iskolánk neve Bolyai János Műszaki Szakközépiskolára változott.
1996-ban az Angyalföldi út 2. szám alatt működő Hevesi Gyula Fiúkollégiumot a Fővárosi Önkormányzat önálló intézményként megszüntette, és iskolánk telephelyeként működtette tovább. A két intézményt elválasztó téglafalat a diákok saját kezükkel bontották le. A négy utca által határolt telekre egy foci és egy kosárlabda pályát építettünk, míg az udvar többi
részét parkosítottuk. Az elektronikai és mechanikai műhelyek átköltöztek a kollégium földszintjére. Az 50-es években felépített műhelyek helyén pedig korszerű informatikai termeket alakítottunk ki.
Iskolánk életében új korszakot nyitott a világbanki képzési modellhez történt csatlakozás. A szakképzést megújító programban való részvétel lehetőségét iskolánk pályázat útján nyerte el 1993-ban. Az új képzési célnak megfelelően az első osztályok elektronikai és informatikai szakmacsoportban indultak. Módosult a képzés időtartama is. A 4. év végi érettségi, valamint a szakmai záróvizsga után további két év állt rendelkezésre a speciális szakterületen a szakmunkás és a technikusi képesítés
valamelyikének megszerzésére.
A világbanki modell szerinti képzésben részesült diákok először 1998-ban tettek – a gimnáziumival egyenértékű – érettségi vizsgát. Azok az érettségizett diákok, akik nem tanultak tovább felsőfokú intézményekben, szinte valamennyien nálunk maradtak, s egy év beszámítással a következő tanév végén új típusú OKJ-s szakképesítést szereztek és elektronikai, illetve
hardver informatikai technikusként vagy műszerész szakképesítéssel helyezkedhettek el. Az új tanterv bevált, a korszerű közismereti képzés, a műszaki orientáció, a szakmai alapozás megfelelően készítette elő az érettségi utáni beszámításos speciális szakképzést. A világbanki modell, a pályázatnak köszönhető korszerű eszközpark, a tantestület túlnyomó többségének
hazai továbbképzése és külföldi tanulmányútjai egyaránt hozzájárultak a magas színvonalú képzés sikeréhez.

Az 1996/97-es tanévtől a világbanki modell tanterveit a Nemzeti alaptantervhez igazítottuk. A tantervi munkálatokban tantestületünk igen sok tagja vett részt. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium által kiírt és a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány által lebonyolított tantervi pályázaton helyi tantervünkkel díjat nyertünk, és tantestületünket
az iskola fenntartója Budapest Főváros Önkormányzata Budapestért díjban részesítette. Helyi tantervünket igen sok fővárosi és vidéki szakközépiskola mintaként használta fel saját helyi programjának elkészítéséhez.
A 90-es évek elejétől iskolánk az akkori Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola (ma Óbudai Egyetem) végzős műszaki tanárainak egyik pedagógiai és szakmai tanítási gyakorlóhelye lett. Az iskolában azóta folyamatosan vezető tanárok foglalkoznak a tanárjelöltekkel, akik az előírt pedagógiai-tanítási gyakorlatukat nálunk teljesítik. Intézményünk
neve 1998. szeptember 1-jén Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégiumra változott, és így már nevében is viselte a „gyakorló” jelleget.
A tantervi munkálatokkal párhuzamosan 1998-ra elkészítettük iskolánk első pedagógiai programját, melyet 2001-re az új követelményeknek megfelelően átdolgoztunk, és helyi tantervünket az ekkor bevezetett országos kerettantervekhez igazítottuk. Ezzel egy időben iskolánk valamennyi osztálya felmenő rendszerben átállt a műszaki szakterületen az egységes
elektrotechnika-elektronika (hardver informatika) szakmacsoportos képzésre. A Pedagógiai programot 2003-ra újra átdolgoztuk, közismereti és szakmai előkészítő tantárgyaink tanterveit az új rendszerű érettségifelvételi
követelményekhez igazítottuk. Az óriási számítógépes és műszeres szakmai fejlesztés eredményeként
1998-ra kiépült az iskolai számítógépes hálózat, és létrejött az internetes kapcsolatrendszer.
2000-től ECDL vizsgaközpont lettünk, így iskolánk jogosulttá vált az Európai Unió által elismert, egységes európai számítógép-használói bizonyítvány kiadására. Iskolánk az ECDL vizsgáztatás mellett sikeresen megpályázta az „Európai számítógép-használói jogosítvány pedagógusok számára” című pedagógus továbbképzés tanfolyami programjának akkreditációját is.

2002 tavaszán csatlakoztunk a Cisco Hálózati Akadémia programjához és szervezetéhez. A Bolyaiban délutánonként beindított négy szemeszteres tanfolyam folyamatos vizsgáztatással járt, s igen modern OKJ szakképesítés megszerzésére adott lehetőséget. A független vizsgabizottság előtt letehető záróvizsga anyaga teljes egészében nemzetközileg kidolgozott
tananyagra épül. Az ilyen szakképesítéssel rendelkező szakemberek igen keresettek.
2001-ben iskolánk alapító okirata új képzési lehetőséggel, a villamosmérnök-asszisztens képzéssel bővült. Kidolgoztuk és akkreditáltattuk a kísérleti képzés tanterveit. Az AIFSZ – későbbi nevén FSZ – képzést moduláris rendszerben építettük fel, úgy, hogy az érettségi utáni első év végén lehetővé vált a technikus szakképesítés, majd a második év végén a felsőfokú villamosmérnök-asszisztens végzettség megszerzése is. Ezt a képzési formát először 2003/2004-es tanévben indítottuk a Budapesti Műszaki Főiskolával közösen. A moduláris FSZ-technikus képzés első résztvevői a 2004 júniusában megszerzett technikus képesítés után 2005 júniusában szereztek villamosmérnök-asszisztens végzettséget. Az FSZ képzés a középfokú szakképző intézményektől néhány év múlva átkerült a felsőoktatásba, így nálunk is megszűnt.
2006-ban öt észak-pesti szakközépiskolával közösen megalakítottuk az Észak-pesti Térségi Integrált Szakképző Központot, az ÉPTISZK-et. Az együttműködés célja egy a XXI. század követelményeinek megfelelő központi műhely kialakítása volt. Az ÉPTISZK központja és központi műhelye a Bánki Donát Szakközépiskolában épült fel. Az együttműködés nem csak a szakképzést érintette, hiszen az ÉPTISZK számos közösségi funkciót is ellátott. Az iskolák közösen rendeztek műveltségi és informatikai vetélkedőket, nyári táborokat. Pszichológus és fejlesztő pedagógus segítette a tagiskolák munkáját. 2009-ben az együttműködő iskolák száma négy új belépővel tízre bővült.
2007-ben a Fővárosi Önkormányzat jelentős mértékben átszervezte Budapesten a szakképzést. Számos iskolát, köztük a IV. kerületben működő Déri Miksa Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumot is megszüntette.
A megszüntetett iskola jogutódjául intézményünket jelölte ki. Az átszervezés, a tanulók és a tanárok elhelyezése és átvétele alatt egy évig a tanítás telephelyként tovább folyt a Déri Miksa Megyeri úti épületében.
2008-ban áttértünk az új moduláris OKJ szerinti képzésre, melynek tantervi munkálataiban tanáraink tevékenyen részt vettek. 2009-től a fővárosi szakképzés újabb átszervezésével összefüggésben az ÉPTISZK keretein belül iskolánkban csak szakmacsoportos alapozás folyt elektrotechnika-elektronika és informatika szakmacsoportokban. A szakmai képzés befejezésére az Újpesti Műszaki Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolában kerül sor. Diákjaink az iskolaváltást nehezen élték meg és sokan inkább nem is szereztek szakképesítést. Iskolánk folyamatosan küzdött azért, hogy visszaszerezzük az érettségi utáni szakképzés lehetőségét. Erőfeszítéseinket végül siker koronázta. A 2012/2013-as tanévben diákjaink újra a Bolyaiban fejezhették be szakmai képzésüket, és itt tehettek technikusi vizsgát.
Dr. Szenes György igazgatót, aki 26 tanéven keresztül állt az intézmény élén, a fenntartó 2012 nyarán váratlanul nyugdíjazta. Utódja iskolánk egykori diákja és műszaki igazgatóhelyettese, Király László lett. A közoktatást és a szakképzést érintő jogszabályi változások iskolánk életére is jelentős hatással voltak. Nemzeti Köznevelési Törvény 2011-ben hatályba lépett rendelkezéseinek megfelelően a Fővárosi Önkormányzat iskolafenntartói jogköre 2013. január 1-től a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz került. Így intézményünk az ország többi, önkormányzat által fenntartott iskolájával együtt elvesztette korábbi autonómiáját.
2015. nyarán ismét jelentős szervezeti változás történt. A szakképzést érintő különböző jogszabályi előírásoknak megfelelően országosan 44, Budapesten 5 szakképzési centrum jött létre. Ezeknek a szakképzési centrumoknak a fenntartása átkerült a Nemzetgazdasági Minisztérium Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalához. Iskolánk a Budapesti
Műszaki Szakképzési Centrumhoz került, amely 2015. július 1-jén Kiss Csaba főigazgatóságával tizenkét, nagy hagyományokkal rendelkező intézménnyel jött létre.

Az új nevünk  Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma lett.

Az elmúlt több, mint 130 évben ebben a patinás klinkertéglás épületben sok száz pedagógus tanított és nevelt sok ezer – sok tízezer – diákot. Kicsi és nagyobbacska tanulók koptatták a padokat, és tanulták meg mindazt, amit az adott kor megtanulni rendelt számukra. Szinte nincs az elmúlt 130 évnek olyan iskolatípusa, amelynek hosszabb vagy rövidebb ideig ne adott volna otthont az épület. Működött itt elemi iskola – külön bejárattal a fiúknak és külön bejárattal a leányoknak – és volt tanonciskola csak fiúknak, később pedig csak lányoknak. Volt polgári iskola csak leányoknak és gimnázium csak fiúknak. Intézményünk történetének legnagyobb részében a szakképzés szolgálatában állt és áll ma is. Büszkék vagyunk arra, hogy 1964 óta a hozzánk beiratkozott tanulók az érettségi mellett korszerű szakmai végzettséget is kapnak.
Nevelőtestületünk célja ma is, hogy érvényesítse a humánus értékeket, közvetítse az egyetemes és nemzeti kultúra alapértékeit, testi és lelki egészségre törekvő, az emberi kapcsolatokban igényes felnőtteket demokratikus elveket követő állampolgárokat neveljen, akik képesek a társadalmi, gazdasági, technikai változások követésére és az ezekhez alkalmazkodó cselekvésre.